Lassabb növekedés: nem ezt várták Bulgáriában
Bulgáriában a korábban vártnál kisebb ütemben gyarapszik a gazdaság idén és jövőre legfontosabb exportpiaca, az euróövezeti országok gazdaságának lassulása miatt - mondta szerdán egy televíziós interjúban az ország pénzügyminisztere.
Szimeon Djankov szerint jövőre 2,5 százalékkal növekszik a bruttó hazai termék (GDP) az áprilisban várt 4,2 százalék helyett, és az idei növekedés sem éri el a korábban prognosztizált 3,6 százalékot.
A jövő évi növekedésre vonatkozó hivatalos előrejelzést azután teszi közzé a bolgár kormány, hogy az Európai Bizottság e hét végén ismerteti az Európai Unió növekedési kilátásait, közölte a pénzügyminiszter.
Az Európai Unió legszegényebb országa költségvetési fegyelemmel igyekszik növelni a befektetői bizalmat, és ezzel egészen más képet mutat, mint a szomszédos Görögország.
Bulgária erőfeszítéseit kedvezően fogadják a nemzetközi hitelminősítők, így a Moody's júliusban egy fokozattal stabil kilátással "Baa2"-re javította az ország adósosztályzatát.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.