Büntetnék a horvátok a fizetést visszatartó munkaadókat
Büntetőjogi felelősségre vonhatják Horvátországban a dolgozók bérét visszatartó munkaadókat a kormány új törvényjavaslata szerint.
A büntető törvénykönyv javasolt módosítása szerint már akkor is eljárás indul a munkaadó ellen, ha egyhavi bérrel tartozik a dolgozóknak. Az előterjesztés egy korábbi változata a két hónapos késést jelölte meg a büntethetőség alsó határaként.
A törvényhozók elé végül a szigorúbb változat került, ugyanakkor büntetlen maradhat a jogosan járó fizetés visszatartása, ha az nem a dolgozók szándékos megkárosítása, hanem a vállalat nehéz helyzetéből következő szükségmegoldás.
A szakszervezetek bírálják a kormány javaslatát. Kifogásolják például, hogy az előterjesztés alapján nem vonható felelősségre az olyan munkáltató, amely rendelkezik elég forrással és mégsem fizeti ki a béreket, ha a büntetés veszélyeztetné a vállalkozás üzleti tevékenységét.
A szakszervezetek szerint számos horvátországi cégre jellemző gyakorlat, hogy valamennyi kötelezettséget teljesítenek, kivéve a dolgozókkal szemben fennálló bérfizetési kötelezettséget.
A munkaadók szövetsége – amelynek soraiból ketten is miniszteri posztot kaptak a jelenlegi kormányban – azonban azt állítja, hogy az 1 százalékot sem éri el a fizetéseket szándékosan visszatartó munkáltatók aránya. A szervezet szerint az elmaradás legfőbb oka likviditáshiány és a rossz vállalatvezetés.
A 4,4 millió lakosú országban a legutóbbi, májusi adatok szerint összesen 13 500 munkavállaló nem kapta meg az előírt rend szerint a fizetését. A javaslatról október elején szavaz a zágrábi törvényhozás.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.