2011. szeptember. 16. 10:30 MTI Utolsó frissítés: 2011. szeptember. 16. 10:20 Gazdaság

Rontott növekedési előrejelzésén a szlovén kormány

A szlovén kormány rontott jövő évi gazdaságnövekedési prognózisán pénteken, néhány nappal azután, hogy az idei évi GDP-emelkedéssel kapcsolatos várakozását is visszafogta, ebben az évben már másodszor.

A kormány pénteken ismertetett előrejelzése szerint a szlovén gazdaság 2 százalékkal nő 2012-ben a júliusban várt 2,6 százalék helyett.

Borut Pahor szlovén kormányfő szerdán azt mondta, hogy országa GDP-növekedése 1,5 százalék lesz az idén a júliusban várt 1,8 százalékkal szemben. A kormány ezt megelőzően még 2,2 százalékos növekedéssel számolt. Előrejelzését elsősorban a bizonytalan hazai és világgazdasági környezet miatt rontotta a szlovén kormány. 

Múlt héten a kormányhoz közel álló egyik szlovén gazdaságkutató intézet előrejelzése szerint az euróövezeti ország gazdasági növekedése lassul az idei második félévben, részben az eurózóna adósságválsága miatt.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.