Nőttek a német építőipari megrendelések
Jól teljesített a német építőipar az idei első félévben, mind forgalmát, mind új megrendeléseit tekintve.
Az árhatásoktól megtisztítva a megrendelések értéke 4,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, míg a forgalom bő 15 százalékkal 38 milliárd euróra nőtt - derül ki a statisztikai hivatal által nyilvánosságra hozott adatokból. A jó konjunkturális helyzetnek köszönhetően a korábban vártnál nagyobb bevételre számít az idén egész évben is a német építőipar: az ágazat szakmai szervezete, a ZDB korábbi értékelése szerint az idén 83 milliárd euró fölé növekedhet a bevétel.
A növekedés motorja az idén a lakásépítés lesz a 2009 óta tartó mélyrepülés után, itt 4,4 százalékkal 27,5 milliárd euróra nőhet a forgalom. Ugyancsak 4 százalék körüli növekedés várható a beruházási céllal megvalósított építkezéseknél közel 31 milliárd euróra. Az egyetlen bizonytalan terület az állami megrendeléseké, itt a szakma arra számít, hogy az idén 3 százalékkal csökkennek a bevételek, 25,3 milliárd euróra.
Németországban egy éve, tavaly augusztusban kezdtek el nőni ismét az építőipar megrendelései. Két és fél éves csökkenés után akkor volt az első növekedés az új megrendelésekben, majd az élénkülés az idén tavasszal kapott igazi lendületet.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.