A második negyedévben sem tört meg a lengyel növekedés
Az előzetes becslések szerint a második negyedévben sem tört meg a lengyel gazdaság kivételes növekedési lendülete: a kormányfő szerint az időszakban 3,5-4 százalék között gyarapodott a gazdaság.
Bár elemzők - hasonlóan a régiós szomszédokhoz - Lengyelországban is némi lassulást várnak, ezt a második negyedéves adatok valószínűleg még nem igazolják. Ha a becsült 3,5-4 százalékos ütem beigazolódik, ezzel Lengyelország biztosan az első három legjobban gyarapodó uniós ország között lesz.
Az első negyedévben a GDP 4,4 százalékkal bővült az egy évvel korábbihoz képest, míg tavaly az utolsó negyedévben 4,5 százalék volt a növekedés Lengyelországban. A GDP-emelkedés egyik motorja a belső kereslet volt az első negyedévben, ez 4,5 százalékkal bővült éves összevetésben. Erőteljesen nőttek a beruházások is, 6 százalékkal, ami a legnagyobb növekedés 2008 utolsó negyedéve óta.
A lengyel GDP 2010-ben 3,8 százalékkal nőtt. Az előző évben, 2009-ben 1,7 százalékkal bővült a gazdaság, ezzel Lengyelország volt az egyetlen ország az Európai Unióban, amely elkerülte a recessziót abban az évben.
A lengyel statisztikai hivatal augusztus 30-án teszi közzé a második negyedéves növekedési mutatókat.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.