A német Der Spiegel magazinnak adott interjúban Soros György annak a meggyőződének adott hangot, hogy az euró kizárólag egy "titokzatos vásárlónak" köszönheti dollárral szembeni erejét.
Soros György egy tréfás megjegyzéssel hárította el az őt kérdező riporternek azt a felvetését, hogy esetleg ő maga lenne az a titokzatos vásárló, aki vásárlással erősíti az eurót, sejteni engedte viszont, hogy szerinte valójában kiről is van szó. "Semmiképpen sem shortolnám az eurót, mivel Kínának érdekében áll, hogy legyen a dollárnak alternatívája. Kínára nyugodtan lehet számítani, hogy az európai hatóságok mögé áll, mihelyt az euró támogatásáról van szó" – mondta Soros György a német magazinnak. (Soros Györgyöt nemrég a hvg.hu kérdezte, a vele készült interjút itt olvashatja.)
A spekuláció minden válságot csak súlyosabbá tesz – ismeri be Soros György, azonnal ki is fordítva a spekuláns kifejezés értelmezését, mondván manapság a jegybankok a legnagyobb spekulánsok, mivel ők hajtják végre a legnagyobb vételi és eladási műveleteket. "A fedezeti (hedge) alapokat már régen leváltották a jegybankok. A piacok stabil pénzügyi rendszer kialakítását várják a hatóságoktól. Ha van rés a rendszeren, azt a spekulánsok megtalálják" – mutatott rá a magazinnak a magyar származású amerikai milliárdos befektető szakember.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.