2011. augusztus. 15. 08:59 MTI Utolsó frissítés: 2011. augusztus. 15. 09:01 Gazdaság

Emelkedést várnak a nyugati tőzsdéken

Folytatódhat hétfőn a múlt hét második felében kezdődött pozitív korrekció a nyugat-európai tőzsdéken.

Kereskedők szerint tovább enyhülhet az utóbbi napok-hetek pánikszerű hangulata. Nyugat-Európa hétfőn követheti Ázsiát, ahol főként annak hatására emelkedtek a mutatók, hogy a friss adatok szerint a japán gazdaságot a vártnál kevésbé vetette vissza a márciusi földrengés, szökőár és atomkatasztrófa. A londoni FTSE-100 index, a frankfurti DAX és a párizsi CAC-40 így 1-1,5 százalék közötti erősödéssel indulhat. Pénteken a legnagyobb tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója 3,67 százalékkal erősödött, 968,21 ponton végzett, ami azonban még mindig bő 15 százalékos gyengülést jelent az egy hónappal korábbi szinthez képest.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.