Gazdaság MTI 2011. augusztus. 02. 09:04

Ma is esést várnak a tőzsdén

A kedvezőtlen gazdasági kilátások hatására a hétfői 2,24 százalékos csökkenés után kedden is további esést várnak a Budapesti Értéktőzsdén. A BÉT csökkenéssel nyitott.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 124,90 pontos csökkenéssel, 21.008,12 ponton nyitott kedden. A hétfői záró értékéhez képest 0,59 százalékkal gyengült.

Németh Sándor, a Buda-Cash Brókerház Zrt. kereskedelmi igazgató-helyettese nem is vár javulást, sőt további esésre számít. "A kormányoknak sürgősen deficitet kell csökkenteniük, ami növekedési áldozatokkal jár, a befektetők pedig a profitban érdekeltek" - magyarázta a szakértő, aki szerint a profitok maximumon vannak, innen már nehéz az emelkedés.

AP

A kedden jelentett Richter Gedeon 68 százalékos profitcsökkenése nem befolyásolja az árfolyamot a szakember szerint. Németh Sándor azt mondta, nem egy negyedév adatai, hanem a kilátások befolyásolják a befektetőket. Márpedig a gyógyszerkasszában további megszorításokra lehet számítani.

Somi András, a KBC Securities elemzője arra hívta fel a figyelmet, hogy kedden reggel a határidős indexek alapján eséssel nyithatnak a meghatározó piacok. A nemzetközi befektetői hangulatot a kedvezőtlen gazdasági kilátások határozzák meg: nem került le a napirendről az Egyesült Államok adósosztályzatának leminősítése, a hétfőn publikált amerikai beszerzési menedzser intézet (ISM) júliusi feldolgozóipari beszerzési indexe pedig az elemzői várakozásoknál nagyobb mértékben csökkent és kétéves mélyponton van. Mindezek hatására hétfőn pánikhangulat uralkodott el a piacokon.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 484,91 pontos, 2,24 százalékos csökkenéssel, 21.133,02 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 11,0 milliárd forint volt, a vezető részvények csökkentek a múlt pénteki záráshoz képest.

zöldhasú
Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.