Tovább javultak a nyugat-európai értéktőzsdék
A nyugat-európai értéktőzsdék pénteken negyedik napja javultak.
A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója 0,6 százalékos előrelépéssel kezdett, és előzetes adat szerint 0,45 százalékos napi emelkedéssel 1.108,12 ponton végzett, 1,21 százalékkal a tavaly év végi értéke alatt. Az európai tőzsdei tőkeérték 70 százalékát fedő mutató a hetet 1,95 százalékkal magasabban fejezte be, mint az előzőt. Előzőleg két héten át zuhant, miután egyheti előrelépést megelőzően nyolc héten át esett egyvégtében. Ilyen tartós veszteségsorozata nem volt 1998, az ázsiai fizetési válság óta.
Péntekre is futotta a lelkesedésből, amelyet a görög, a portugál és az ír adósságproblémát átfogón kezelni szándékozó, előző nap későn elért euróövezeti kormányközi megállapodás indokolt. Az előretörés azonban lassult, mivel a piacok már az előző napokban beárazták a csütörtöki euróövezeti csúcsértekezlet várható eredményét, pénteken az elemzők első kommentárjai pedig már figyelmeztettek, hogy a rövid távon bíztató program hosszú távon valószínűleg nem lesz elegendő. A Wall Street bizonytalanul alakult, vegyes vállalati eredmények miatt, ez is fékezte az európai piacokat.
LONDON, FRANKFURT, PÁRIZS, VARSÓ, NEW YORK
A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 pénteken 35,13 pontos, 0,60 százalékos javulással 5.935,02 ponton zárt, 0,59 százalékkal a tavaly év végi értéke fölött. A frankfurti DAX-30 36,25 pontos, 0,50 százalékos többlettel 7326,39 ponton végzett, 5,96 százalékkal magasabban, mint az év végén. Párizsban a CAC-40 25,95 ponttal, 0,68 százalékkal 3.842,70 pontra nőtt, ez 1,00 százalékkal több az év véginél.
Varsóban a WIG20 0,51 százalékkal 2743,46 pontra gyarapodott. A Mol a nyitó értékén, egyszersmind napi csúcsán, 305,00 zlotyn zárt, 0,20 százalékkal drágábban, mint csütörtökön. Napközben 300,00 zlotyig süllyedt. A nyugat-európai tőzsdezárás után a New York-i részvénypiacok fő mutatói közül a Dow Jones ipari átlag 0,27 (DJIA) százalékkal, az S&P-500-as 0,04 százalékkal volt a csütörtöki záró alatt, a Nasdaq piac összetett mutatója 0,34 százalékkal meghaladta azt.
AZ OLAJ NEHEZEN DRÁGUL KÍNA MIATT
Az északi-tengeri Brent könnyűolaj reggel 49 centtel, estefelé 98 centtel volt drágább a csütörtöki zárónál, hordónként (159 liter) 118,49 dollárnál tartott. Április 11-én több mint két és féléves csúcsra, 127,02 dollárra hágott, annál drágább utoljára 2008. augusztus elsején volt. A nyugati féltekén irányadó amerikai West Texas Intermediate (WTI) referenciafajta hordója 42 centet nyert, 99,54 dollárra. Május 2-án új idei csúcsot döntött 114,81 dolláron, ezzel a legdrágább volt 2008. szeptember elseje óta.
Az európai párlatkereskedelem számára irányadó gázolajjegyzés tonnánként 982,00 dollár volt Londonban estefelé, 1,25 dollárral olcsóbb a csütörtöki zárónál. Az olajpiaci befektetők is üdvözölték az euróövezeti államadósság-rendezés legújabb tervét, az erre alapozott spekulációt azonban fékezte az ijedtség a várható kínai kereslet miatt. Még csütörtökön ugyanis egy előzetes felmérés a kínai feldolgozóipar teljesítményének csökkenését jelezte ebben a hónapban az előzőhöz képest: ilyenre több mint két éve nem volt példa.
AZ EURÓ KIIGAZÍTÁSBAN GYENGÜLT
Az értéktőzsdék nyitásakor az euró 1,4407 dollár volt vételi oldalon a bankközi devizapiacon, az értéktőzsdék zárása után 1,4368 dollárnál tartott, 0,0055 dollárral olcsóbban a csütörtök estinél, 7,30 százalékkal drágábban, mint tavaly év végén. Május 4-én az euró 1,4939 dolláron új idei csúcsra ért a dollárral szemben, ez 2009. december 4-e óta is a legmagasabb. Az euró este 1,1730 svájci frank volt, 0,0018 frankkal kevesebb a csütörtöki későinél, 6,23 százalékkal gyengébb az év véginél.
Az euróövezeti adósságrendezési megállapodás reményére föllendült tőzsdei és adósságpiaci kereslet korábban három napon át segítette az eurót mind följebb, úgyhogy a csütörtöki euróövezeti kormányközi megállapodás után időszerű volt némi profitkivétel. Az euró hétfőn még új történelmi mélységi rekordot döntött a frankkal szemben, az utolsó 1,1406 frank volt. A múlt héten is szerda kivételével minden nap új negatív rekord született. Az utolsó sorozat május közepén kezdődött, miután tavaly december 30-án - akkor 1,2404 frankon - egy időre abbamaradt.
A dollár hétfőn csak a már múlt csütörtökön elért, 0,8088 frankos örök mélységi rekordját állította be ismét, majd kedd óta jól tartja magát nagyjából 0,815-0,825 frank között.
AZ ARANY ÁRA ISMÉT 1.600 DOLLÁR FÖLÖTT
Az arany unciánként (31,1 gramm) 1. dollár volt pénteken későn azonnali szállításra Londonban, drágább a csütörtök esti 1596,80 dollárnál. Az arany pénteki drágulása már jelzi a következő mérföldkövet a piaci aggodalmak számára: vajon sikerül-e az amerikai kormánynak és a törvényhozásnak az augusztus 2-i határidőig megállapodni a kormány adósságplafonjának jogszabályi emelésében?
Előzőleg a tőzsdei föllendülés szerda óta visszaszorította az arany árát 1.600 dollár alá. Addig, az értékpapír- és a nyersanyagpiacok korábbi romlásából profitálva, az arany ára múlt hét szerda óta új és új történelmi csúcsokat döntött, az utolsó kedden korán volt, 1610,05 dolláron. A mostani sorozat előtt az előző történelmi rekordja május 2-án volt 1575,79 dolláron.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.