2011. július. 17. 07:45 MTI Utolsó frissítés: 2011. július. 17. 07:07 Gazdaság

Teljesen kiépül a kerékpárút Szolnok és Martfű között

Megkezdődött a Szolnok és Martfű közötti kerékpárút még hiányzó szakaszainak kiépítése; a beruházásra a három érintett település - Rákóczifalva, Rákócziújfalu és Martfű - önkormányzata európai uniós forrásból 175 millió forint támogatást nyert. A kerékpárút Szolnok és Rákóczifalva közötti része valamint a településeken belüli szakaszok már korábban elkészültek.

Szász Éva Martfű aljegyzőjének tájékoztatása szerint a projekt a konzorciumi együttműködésben valósul meg Martfű gesztorságával. A teljes költségvetés 206 millió forint, ebből 175 millió forint európai uniós forrás, a támogatottság 85 százalékos. A 15 százalékos önerő a településekre eső kerékpárút hosszának arányában oszlik meg. A kivitelező a Swietelsky Magyarország Kft., a munkákat még a nyáron befejezik.

A fejlesztés két szakaszon valósul meg, Rákóczifalva és Rákócziújfalu között közel három, míg Rákócziújfalu és Martfű között több mint négy kilométernyi új kerékpárút épül.

A 442-es számú főút nyomvonalát követő kerékpárút a korábbinál jóval biztonságosabb kerékpáros közlekedést tesz lehetővé a naponta munkába járók illetve a turisták részére. A kerékpárút turisztikai szempontból új lehetőséget kínál majd a szervezőknek, hiszen a térség vonzerejét jelentő természeti értékek környezetbarát megközelíthetősége várhatóan növeli a települések idegenforgalmi látogatottságát.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?