Visszaélhetett piaci erőfölényével a CEZ az EU szerint
Piaci erőfölénnyel való visszaélés gyanúja miatt hivatalos eljárást indított az Európai Bizottság a Cseh Energetikai Művek (CEZ) ellen.
Az Európai Bizottság - amely nem hivatalosan már régebb óta vizsgálódik ebben az ügyben -, pénteki brüsszeli közleménye szerint azt gyanítja, hogy a cégóriás szabálytalan módon próbálta megakadályozni versenytársainak piacra jutását. A testület szerint ez az árakra is közvetett hatással lehetett. A brüsszeli bizottság akár az éves bevétel 10 százalékéra is büntetheti a súlyos jogsértésen ért cégeket.
Egy másik eljárás keretében az uniós szabályok betartatásában is illetékes végrehajtó testület a hulladékkezelésért felelős osztrák ARA cég piaci viselkedését vizsgálja. A brüsszeli illetékesek ebben az esetben is azt gyanítják, hogy a társaság a versenytársak piaci kiszorítására törekedett, erőfölényének kihasználásával. Ez sem volt teljesen váratlan bejelentés, miután a bizottság már tavaly helyszíni ellenőrzést tartott az osztrák vállalatnál.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.