2011. július. 12. 10:44 MTI Utolsó frissítés: 2011. július. 12. 10:33 Gazdaság

Fellegi 6-8 milliárdot vár a kvótaértékesítésből

Az államnak idén a piaci árak alakulásának függvényében 6-8 milliárd forintos bevétele származhat a szén-dioxid kvóta értékesítéséből, az előkészületek a végéhez közelednek - közölte Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter egy írásbeli kérdésre adott válaszban.

Oláh Lajos (MSZP) egyebek mellett azt kérdezte a minisztertől, hogy miként állnak a kvótaértékesítési tárgyalások. A szakminiszter - Országgyűlési honlapon olvasható - válaszában leszögezte: a végükhöz közelednek az állami tulajdon tárgyát képező kibocsátási jogosultság értékesítésére vonatkozó előkészületek; az értékesítés 2011 második felében várható tőzsdei és aukciós úton. Mint írta még, a kormány folytatja a kiotói kibocsátási jogosultságok közvetlen értékesítését is.

Közölte: tárgyalásokat folytatnak minden lehetséges vevői körrel, így államokkal, közvetítőkkel, végfelhasználókkal, tőzsdei kereskedésben érintett cégekkel, kvótakereskedelmet folytató vagy abban bármilyen formában érdekelt vállalkozásokkal is. A megbeszélések az értékesítés valamennyi formájára kiterjednek - közölte a tárcavezető.

Fellegi Tamás a válaszában úgy fogalmazott: alapvető fontosságú, hogy Magyarország nemzetközi és üzleti hírnevét ne veszélyeztessék a korábbi években előfordult "kétes esetekhez" hasonló ügyletek. A kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy az előző kormányzati időszakban többszörösen megingatott bizalmat visszaszerezze és az ügyletek a várakozásnak megfelelően sikeresek legyenek.

A miniszter még januárban egy másik szocialista képviselőnek az üggyel kapcsolatban azt írta: az előző kormány pusztán profitérdekeket figyelembe vevő értékesítési stratégiája a Magyarországgal szembeni bizalom meggyengüléséhez vezetett, amit nehéz lesz egyik napról a másikra helyreállítani. Közölte azt is: az előző kormány tevékenysége alatt, 2010 tavaszán úgy adtak el kiotói egységeket, hogy az súlyos elszámolási bizonytalanságokat okozott az európai kvótapiacon és egyes nemzetközi ügyleteket egy időre fel is kellett függeszteni.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.