A horvát jogsegélykérelem ellenére csak a magyar ügyészségek, illetve a hazai nyomozóhatóság járhat el a sajtóban vesztegetés gyanújába kevert Hernádi Zsolt Mol elnök-vezérigazgató ügyében – írta a Népszava.
Mint ismeretes állítólag azzal gyanúsítják a cégvezetőt a horvátok, hogy a szomszédos országban működő INA társaság privatizációjakor megengedhetetlen eszközökkel élt. Ha Hernádit Magyarországon meghallgatják, akkor legfeljebb csak jelen lehetnek a horvát ügyészség képviselői - állítják jogi szakértők.
Eddig hozzávetőleg 460 milliárd forintot vesztettek értékükből a magyar olajvállalat részvényei azóta hogy állam tulajdonrészt szerzett a társaságban. Most a magyar hatóságok kezében van Hernádi Zsolt sorsa. Miután hiába fordult a Mol-INA vesztegetési ügyben a magyar ügyészséghez jogsegély kérelemmel a horvát ügyészég, idehaza csak a magyar ügyészség, illetve nyomozóhatóság hallgathatja ki, vagy járhat el a cégvezető ellen.
A jogsegély keretében Horvátország nem is kérheti a Mol-vezér kiadatását, mivel nem tagja az Európai Uniónak - tudta meg a lap jogi szakértőktől. Vagyis, - állítják szakemberek - a Mol első emberét csak akkor kellene kiadni a horvát félnek, ha az egy külön kiadatási procedúrát indítana, s bizonyítani tudná, hogy a cégvezető horvát területen olyan cselekményt követett el, amely mindkét ország jogrendje szerint büntetendő. Hozzáértők szerint a Mol-INA ügyben a legvalószínűbb az, hogy a cégvezetőt tanúként, és nem gyanúsítottként hallgatják ki.
Ismeretes: a horvát ügyészség a hét elején fordult jogsegélykérelemmel a magyar ügyészséghez, a horvát INA olajtársasággal kapcsolatos ügyben. A megkeresés azonban - a korábbi sajtóhírekkel ellentétben - nem tartalmazza Hernádi Zsolt, a Mol Nyrt. elnök-vezérigazgatójának kiadatási kérelmét. Egyes hírek szerint maga a horvát államügyész hozta a kérelmet. Ezt azonban egyenlőre lapnak nem erősítették meg hivatalos források.
Politikai védelemre viszont nem számíthat Hernádi Zsolt. Miután először Orbán Viktor miniszterelnök, majd Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter jelentette ki, hogy a Mol-INA ügyet nem tekintik a két ország közötti államközi kérdésnek, csak szimpla bűnügyként kezelik. Vagyis nem kívánnak lépéseket tenni a Mol -vezető védelmében.
A horvát sajtóban azzal gyanúsították meg Hernádi Zsoltot, hogy tízmillió euró kenőpénzt juttatott Ivo Sanader korábbi horvát kormányfőnek. Annak fejében, hogy az INA társaságban 47 százalékos tulajdoni hányaddal rendelkező Mol megkapja a horvát olajvállalat feletti irányítást, s az INA veszteséges gázüzletágát átvegye a horvát állam. A Mol cáfolja az ellene és a társaság elnök-vezérigazgatója ellen felhozott vádakat. A Népszava úgy tudja: a társaság továbbra sem kapott egyetlen hivatalos iratot sem a magyar, sem a horvát hatóságoktól a vesztegetési ügy kapcsán.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.