Nyolcszázmillió forint összegű uniós forrás segítségével kétmilliárd forintnyi fejlesztés valósul meg két év alatt a Paksi Ipari Parkban. Idén három új beruházás kezdődött, a negyediket, egy inkubátorház megépítését nyár végén kezdik el - mondta Sztruhár Sándor, a Paksi Ipari Park (PIP) Kft. ügyvezetője pénteken.
Jelenleg huszonegy cég működik a Paksi Ipari Parkban, amelynek területe indulás óta 22 hektárról 36 hektárra bővült. A betelepült cégek kis- és középvállalkozások: van 8-10, de 200 főt foglalkoztató vállalat is köztük. Az itt működő gazdasági társaságok összesen több mint ötszáz főt foglalkoztatnak - tájékoztatott Sztruhár Sándor.
A park vállalkozásai között van építőipari cég, elektronikai gyártó, ipari termelő vállalkozás, valamint összeszerelő üzem, a legújabb betelepülő pedig egy robottechnikai vállalkozás - közölte az ügyvezető.
A Paksi Ipari Parkban tizenhárom és félmilliárd forint befektetett működő tőke van, az itt tevékenykedő vállalkozások múlt évi árbevétele közel 11 milliárd forint volt, amelynek 60 százaléka az exportból származott.
Sztruhár Sándor elmondta: idén vette birtokba új telephelyét a 22-es Építő, Tervező és Szolgáltató Kft., telephelyfejlesztésbe fogott két helyi vállalkozás, a Pakett Kft. és a Robolution Kft., valamint az olasz tulajdonú A&A lámpagyár.
Az ügyvezető összegzése szerint két év alatt 800 millió forint vissza nem térítendő pályázati forrás épül be a parkba. Negyven-negyvenöt százalékos támogatási intenzitással számolva ez kétmilliárd forintot tesz ki. A fejlődés mögött véleménye szerint az áll, hogy a Paksi Ipari Park nagyon jó helyen – az ország közepén, a Duna és a M6-os autópálya között - fekszik, nagyon jó az ellátottsága, teljes közműhálózattal rendelkezik és egy olyan szervezet van a cégek segítségére, amely ügyeik intézésében "olyan mértékben és mélységben" segít, ahogyan arra igényt tartanak - húzta alá.
Kifejtette: ennek egyik fő irányvonala éppen az a pályázati és tanácsadási háttérmunka, amely most "kezd beérni". Fel kell ismertetni a vállalkozások vezetőinek a saját cégükben, és a pályázatokban rejlő lehetőségeket - mutatott rá. Kiemelte azt is, hogy Pakson a fejlődés mellett elkötelezett, befektetőbarát önkormányzat és képviselő testület segíti munkájukat. A százszázalékos önkormányzati tulajdonban lévő kft-ben pedig felkészült szakemberek igyekeznek a betelepülő és a bent lévő cégek fejlődését elősegíteni. Hozzátette, hogy a kft. önfenntartó, az elmúlt évben is pénzügyileg eredményesen gazdálkodott.
Sztruhár Sándor beszámolt arról is, hogy a következő nagy beruházás a parkban egy inkubátorház megépítése lesz, amelyre a Paksi Ipari Park Kft. kétszáz millió forint uniós támogatást nyert. A teljes költség 495 millió forint, a kivitelezés az elképzelések szerint augusztusban indul. Ezzel együtt a meglévő területen új parcellák kialakításán, a szükséges infrastruktúra kiépítésén, valamint azon dolgoznak, hogy újabb ipari tevékenységre alkalmas területeket jelöljenek ki Pakson - fűzte hozzá.
Sztruhár Sándor rámutatott: erre azért is szükség van, mert a város a továbbiakban is szeretné a felmerülő igényeket magas szinten kielégíteni, illetve fel kell készülni az atomerőmű küszöbön álló bővítésére is.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.