Erősödött a dollár és a forint
Jean-Claude Trichet EKB-elnök helyzetértékelése lefelé mozdította az euró/dollár árfolyamot, és a forint is erősödött kissé a közös pénzzel szemben.
Az euró/dollár kurzus, amely a csütörtöki kereskedés elején még 1,465 környékén járt, a délutáni kamatdöntést követő sajtótájékoztatón elhangzottakra eséssel reagált, és egészen 1,448-ig süllyedt. Délután 5 óra után néhány perccel egy euró 1,4505 dollárt ért a bankközi devizapiacon.
Trichet elnök kimondta ugyan a júliusi kamatemelést előrevetítő „varázsigét”, viszont azt is megjegyezte, hogy az EKB szerint 2012-ben az inflációs nyomás enyhülni fog. Ebből a piac azt a következtést vonta le, hogy július után szünet következhet a szigorítási ciklusban, és ez okozta az euró gyengülését.
Az euró/forint árfolyam reggel 265,8 környékén járt, innen azonban lefelé mozdult. 5 óra után néhány perccel 264,3 forinton születtek kötések. A dollárt ez idő tájt 182,3 forinton, a svájci frankot 216,6 forinton jegyezték.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.