Gazdaság MTI 2011. május. 31. 09:27

A várakozásokkal ellentétesen nyitott Nyugat-Európa

A várakozásokkal ellentétben vegyesen kezdték a keddi kereskedést az irányadó nyugat-európai tőzsdeindexek.

A londoni FTSE-100 mutató 0,98 százalékkal emelkedett, a frankfurti DAX-30 index 0,04 százalékkal, a párizsi CAC-40 mutató 0,21 százalékkal csökkent a kereskedés első perceiben.

Hétfőn a legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója 0,13 százalékos napi süllyedéssel 1133,01 ponton végzett. A londoni értéktőzsde zárva volt, a DAX-30 0,04 százalékos visszalépéssel 7160,30 ponton végzett, a CAC-40 0,21 százalékkal 3942,53 pontra apadt.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.