Gazdaság MTI 2011. május. 27. 08:06

Erős tőzsdekezdés várható Nyugat-Európában

Erős indexemelkedést várnak a nyugat-európai tőzsdék nyitásakor a kereskedők, követvén az amerikai és ázsiai tendenciát.

A kereskedés kezdete előtt két órával piaci elemzők arra számítanak, hogy a londoni FTSE-100 0,8 százalékkal, a frankfurti DAX-30 0,9 százalékkal, a párizsi CAC-40 1,1 százalékkal emelkedik nyitáskor.

Csütörtökön vegyesen zártak a mutatók Európában. A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója 0,07 százalékos csökkenéssel végzett, az FTSE-100 0,18 százalékkal 5.880,99 pontra emelkedett. A frankfurti index 0,79 százalékkal 7.114,09 pontra esett, a CAC-40 0,30 százalékkal 3.917,22 pontra gyengült.

Elsősorban az olaj-és nyersanyagipari részvények árfolyama emelkedhet a nagy vásárlói érdeklődés hatására, miután emelkedett a kőolaj, valamint a fontosabb fémek ára.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.