2011. május. 11. 10:42 MTI Utolsó frissítés: 2011. május. 11. 10:44 Gazdaság

Felszökött a német infláció

Németországban 2,4 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak áprilisban az egy évvel korábbihoz képest a szerdán megjelent adatok szerint. Az Európai Unió legnagyobb gazdaságában februárban és márciusban egyaránt 2,1 százalék volt a 12 havi infláció, amely így már sorban a harmadik hónapja áll a 2 százalékos határ felett.

A német statisztikai hivatal jelentése szerint az áprilisival megegyező mértékű drágulás legutóbb 2008 októberében volt. Ennél nagyobb inflációt legutóbb 2008 szeptemberében mértek, akkor 2,9 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak éves szinten. Az Európai Központi Bank (EKB) 2 százalékot nem meghaladó inflációt tart megfelelőnek, és áprilisban - csaknem két éve először - éppen az infláció elszabadulása miatt emelte irányadó kamatát. 

Németországban havi összevetésben 0,2 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak áprilisban. Az uniós módszertan alapján számított infláció (HICP) éves szinten 2,7 százalék, havi összevetésben 0,3 százalék volt áprilisban. 

Az árszintet elsősorban az energia éves összehasonlításban 10,5 százalékos drágulása emelte meg. Az inflációt felhajtó tényezők közül kitűnik még a légi közlekedés és az üdülési szolgáltatások 13,8, illetve 10,5 százalékos - a húsvéti ünnepek miatt végbement - drágulása, amely 0,2 százalékpontot tesz ki az áprilisi éves inflációból.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.