Esett az Egis nyeresége, de így is jobb lett a vártnál
Az Egis 4,539 milliárd forint konszolidált adózott eredményt ért el az üzleti éve második negyedévében - a január-márciusi időszakban -, a nyereség 4 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban ugyanebben az időszakban - közölte a társaság a nemzetközi számviteli szabvány (IFRS) szerint készült tőzsdei jelentésében kedden.
A nyereség meghaladja az elemzői várakozásokat, a portfolio.hu által készített konszenzus például 4,1 milliárd forint negyedéves profitot jelzett előre. A január-márciusi időszak árbevétele 10 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, 31,574 milliárd forintot tett ki. A 2010. október 1-jén indult üzleti év első félévében a konszolidált árbevétel 63,489 milliárd forint volt, 13 százalékkal több az előző évi bázisnál.
A félév bruttó eredményhányada 56,2 százalék volt, a tavalyinál 0,6 százalékponttal magasabb. A fedezeti hányadot az árfolyamok kedvező alakulása mellett a költséghatékonysági intézkedések is befolyásolták. A féléves üzleti eredmény 10,336 milliárd forint volt, 36 százalékkal haladta meg a bázist.
Az első negyedév pozitív és a második negyedév negatív pénzügyi eredményének együttes hatásaként a félév egésze összesen mínusz 930 millió forint pénzügyi eredményt mutat. Az Egis hat havi adózott eredménye 9,215 milliárd forint volt, ez 4 százalékkal magasabb a bázisidőszakinál. Az egy részvényre jutó nyereség a féléves adatok alapján 1184 forint, míg egy évvel korábban 1137 forint volt.
A gyógyszergyártó társaság minden stratégiai piacán növelte árbevételét az üzleti év első félévében. Belföldön 7 százalékkal több, 16,889 milliárd forint árbevételt ért el. Az export értéke 169,8 millió euró volt, 13 százalékkal több, mint az előző üzleti év első félévében. A konszolidált árbevétel 73 százaléka exportból származott.
Az oroszországi forgalom 20 százalékkal bővült a félév során, míg a teljes FÁK-piaci kivitel 15 százalékkal emelkedett. Kelet-Európában szerényebb, 3 százalékos növekedést ért el az Egis. A nyugati késztermék és hatóanyag kivitel együttesen 40 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban.
A csoport saját tőkéje a március végén 157,2 milliárd forintot ért el, 11 százalékkal emelkedett egy év alatt. A francia Servier gyógyszeripari csoport 51 százalékos tulajdonában lévő Egis jegyzett tőkéje változatlanul 7,786 milliárd forint. A társaság részvényeivel a Budapesti Értéktőzsde "A" kategóriájában kereskednek. A részvények a keddi kereskedést 110 forintos emelkedéssel, 19 910 forinton zárták. Az elmúlt egy évben a legmagasabb árfolyamuk 23 500 forint, a legalacsonyabb 18 300 forint volt.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.