Ahhoz, hogy sikeresen szembe tudjunk nézni a XXI. század kihívásaival, hogy megteremtsük az euró bevezetésének feltételeit, komoly strukturális reformokat kell végrehajtani Magyarországon - mondta Nátrán Roland, a Nemzetgazdasági Minisztérium pénzügypolitikáért felelős helyettes államtitkára szerdán Budapesten, az "Utazó euró" című kiállítás ünnepélyes megnyitóján.
Nátrán Roland hangsúlyozta: ezek a reformok alapját képezik annak, hogy Magyarországon egy növekvő jólétet megalapozó, biztosító gazdasági növekedés bontakozzon ki, amely magával hozza azoknak a kritériumoknak a teljesítését, amelyek egyben feltételei az euró bevezetésének. Kiemelte: jelenleg a kormány nem jelölt ki konkrét céldátumot az európai közös pénz bevezetésére, az eurózónához való csatlakozásra, de Magyarország jól felfogott érdeke a bevezetéshez szükséges előfeltételek teljesítése.
Az eurót népszerűsítő kiállítás egy hónapon keresztül lesz nyitva a budapesti Corvin Bevásárlóközpontban.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.