2011. május. 02. 10:03 MTI Utolsó frissítés: 2011. május. 02. 10:24 Gazdaság

Emelkedéssel nyitott Nyugat-Európa

A vezető mutatók erősödésével indult a kereskedés hétfőn a meghatározó nyugat-európai tőzsdéken.

A hangulatot az Oszama bin Laden haláláról szóló hírek határozták meg nyitáskor. A befektetők azt a következtetést vonták le, hogy az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet vezetőjének halálával csökkent a terrorfenyegetettség, ami jót tesz a válságból kilábaló világgazdaságnak - mondták elemzők, akik azonban felhívták a figyelmet, hogy a hatás rövid életű lehet, elterjedhet a félelem attól, hogy még veszélyesebb terroristák lépnek bin Laden helyére. 

A nyugat-európai térség tőzsdéinek teljesítményét összefoglalóan mutató FTSEurosfirst-300 index 0,4 százalékkal 1161,19 pontra emelkedett a kereskedés indulásakor. A frankfurti DAX index 0,52 százalékkal, a párizsi CAC-40 0,67 százalékkal erősödött nyitáskor. Nagyjából egy óra után a DAX 0,96 százalékos erősödéssel 7586,28 ponton állt, a CAC-40 pedig 0,60 százalékkal 4131,73 pontra emelkedett. Londonban munkaszüneti nap miatt hétfőn zárva tart a tőzsde. 

Barack Obama amerikai elnök vasárnap éjjel, a washingtoni Fehér Házból élőben közvetített rendkívüli televíziós beszédében jelentette be, hogy az Egyesült Államok egy katonai műveletben végzett Oszama bin Ladennel, az al-Kaida terrorszervezet vezetőjével. a beszéd után közvetlenül a kőolaj, az arany, az ezüst és számos termény - például a búza és a kukorica - ára csökkent. 

Közép-európai idő szerint 10 óra körül az északi-tengeri Brent olaj hordónkénti ára a pénteki záró értékhez képest 98 centtel csökkent, 124,91 dollár volt, a West Texas Intermediate (WTI) ára pedig 1,23 dollárral 112,70 dollárra csökkent. 

Az arany ára a bejelentést követő meredek csökkenés után némileg emelkedett. A nemesfém unciánkénti ára azonnali szállításra Obama bejelentése után 5 dollárral 1540,39 dollárra esett, délelőtt viszont már 1558,55 dolláron állt. Az ezüst ára viszont 13 százalékkal - 2008 vége óta a legnagyobb mértékben - csökkent, és a veszteségéből alig dolgozott le valamit hétfő délelőttre, unciánként így 44,96 dolláron kereskedtek vele, a kora reggeli 42,20 dollár után.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.