Kiszervezi tévégyártó üzletágát a Philips
A vártnál alacsonyabb első negyedévi nyereséget ért el a Philips - jelentette be a vállalat hétfőn. A Philips bejelentette azt is, hogy vegyesvállalatba szervezi ki tévégyártó üzletágát.
A társaság 138 millió eurós nettó nyereséget ért el a januártól márciusig terjedő időszakban, ami 31 százalékkal kevesebb, mint az előző év hasonló időszakában. A Reuters brit hírügynökség által megkérdezett elemzők csupán 9,5 százalékos csökkenésre, 161 millió eurós nyereségre számítottak. A tévégyártó üzletág eredményei nélkül a vállalat árbevétele 6 százalékkal 5,3 milliárd euróra nőtt.
A vállat a magyarországi gyártással kapcsolatban közölte, a székesfehérvári üzem a Philips jelentős tévégyártó bázisa, azonban a bejelentés jelenlegi szakaszában arról nem tudnak nyilatkozni, hogy ez hogyan befolyásolja itteni tevékenységüket. A Philips vezérigazgatója, Frans van Houten, aki a hónap elején vette át a vállalat irányítását úgy nyilatkozott: a televízió-gyártó részleg helyzetének megoldása a legfontosabb feladat volt az elmúlt időszakban. Kiszervezése lehetővé teszi, hogy a vállalat jobban összpontosítson a jövedelmezőbb egészségügyi és szórakoztatóipari szektorokra.
A vállalat tévégyártását a számítógép-monitorokat gyártó TPV-vel közös vegyesvállalatba szervezi. Az új vállalat 70 százalékos tulajdonosa a TPV lesz, míg a fennmaradó 30 százalékos részvénycsomag a Philipsnél marad. A Philips hat év után lehívható opciós joggal rendelkezik részvénycsomagjának értékesítésére.
A vállalat Magyarországon Székesfehérváron 3D-és televíziókat, míg Tamásiban LED-es világítótesteket állít elő. A társaság tavaly októberi közlése szerint a két gyárban és a központban átlagosan 2000-2500 alkalmazottat foglalkoztatnak, de csúcsszezonban akár 3000 embernek is adnak munkát. A 3D-és televíziókból tavaly 400-500 ezret állítottak elő. A televíziókhoz magyar alkatrészeket is vesznek, amik értékben átlagosan 30-35 százalékot tesznek ki.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.