Enyhe emelkedéssel nyitott a BÉT
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 6,80 pontos emelkedéssel, 24439,30 ponton nyitott hétfőn. A legutóbbi, pénteki záró értékéhez képest 0,03 százalékkal erősödött. A nyitás előtt az elemzők enyhe emelkedésre számítottak.
A korai reggeli nemzetközi hangulat enyhén emelkedő nyitást jelez - mondta korábban Balásy Zsolt, a Condorde Értékpapír Zrt. elemzője. Ugyanakkor várhatóan ezen a héten is a múlt hetihez hasonlóan az "egyik nap emelkednek, másik nap megpihennek" az árfolyamok.
Az elemző a gyógyszercégek árfolyamának esésére számít. A kormányszóvivő a múlt héten jelentette be, hogy a kabinet konzultációt kezdett az új gyógyszer-finanszírozási rendszer kialakításáról a gyártók és nagykereskedők képviselőivel. A kabinet július elsejéig alkotja meg az új gyógyszer-finanszírozási rendszerhez szükséges jogszabályokat. A terv azzal számol, hogy 2013-ig a gyógyszerár-támogatást mintegy egyharmaddal, 120 milliárd forinttal csökkentenék.
Balásy Zsolt emlékeztetett arra, hogy hétfőn indul az Egyesült Államokban a gyorsjelentési szezon, ami a következő hetekben a magyar piacra is hatással lehet. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 18,88 pontos, 0,08 százalékos csökkenéssel, 24432,50 ponton zárt pénteken.
A részvénypiac forgalma 24,7 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest. A Mol 200 forinttal, 0,78 százalékkal 25350 forintra csökkent, 4,0 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 41 forinttal, 0,65 százalékkal 6321 forintra erősödött, forgalmuk 17,5 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 7 forinttal, 1,15 százalékkal 614 forintra nőtt, forgalma 1,1 milliárd forint volt. A Richter papírok árfolyama 180 forinttal, 0,47 százalékkal 38500 forintra esett, a részvények forgalma 798,2 millió forintot ért el.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.