2014-re 0,5 százalék lesz a német hiány
Németországban 0,5 százalékra csökken az államháztartási hiány 2014-ben.
Németország a következő négy évben folyamatosan csökkenti GDP-arányos államháztartási hiányát, a deficit 2014-ben már csak 0,5 százalék lesz. Kormányzati forrásokra hivatkozta a Handelsblatt üzleti napilap pénteken arról számolt be, hogy a német pénzügyminisztérium várakozása szerint az idei államháztartási hiány 2,5 százalékra mérséklődik a GDP-hez mérten a tavalyi 3,3 százalékról.
A pénzügyminisztérium előrejelzése alapján a hiány 2012-ben 1,5 százalékra, 2013-ban 1,0 százalékra zsugorodik, majd 2014-ben és a rákövetkező évben a deficit egyaránt 0,5 százalék lesz. A napilapnak nyilatkozó források elmondták továbbá, hogy a GDP-arányos államadósság a jelenlegi 83 százalékról 2015-ben 75 százalék körüli szintre csökken.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.