Az euró 270 forint alatt csütörtök reggel
Csütörtök reggel is tartotta viszonylag erős árfolyamát a forint, az eurót 270 forint alatt, a svájci frankot pedig 210 forint körül jegyezték 7 órakor.
Elemezők szerint a forint tovább erősödhet, ha kitart a kedvező nemzetközi befektetői hangulat. A forintot az is támogatja, hogy a Magyar Nemzeti Bank kamatdöntő testületének feltöltésével a piac "kiárazhatja" a monetáris politikával összefüggő kockázatokat - vélik a Raiffeisen Bank elemzői, akik szerint a 270 forintnál húzódó, igen szilárd határ áttörése révén akár a 268 forintot is elérheti az euró jegyzése.
Csütörtök reggel 7 órakor az eurót 269,20 forinton jegyezték. A 270 forintos határ alá szerdán ért el az euró jegyzése, közel egy hónapja először. Szerda reggel 270,28 forinton állt az euró, szerdán késő este pedig 269,22 forinton. Egy svájci frank 210,07 forintba került csütörtökön kora reggel. Szerda reggel 211,34 forintot, szerda este 209,74 forintot adtak egy frankért a nemzetközi kereskedésben. A dollárt 191,10 forinton jegyezték csütörtök reggel, az egy nappal korábbi 190,77 forint és az előző esti 190,46 forint után. Száz japán jen 235,96 forintba került a nemzetközi bankközi devizapiacon csütörtök reggel, a 24 órával korábbi 235,90 és a 12 órával korábbi 235,82 forint után.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.