2011. március. 15. 13:58 MTI Utolsó frissítés: 2011. március. 15. 14:00 Gazdaság

Romlott az üzleti hangulat Németországban

A várakozással ellentétben romlott az üzleti hangulat márciusban Németországban, részben a japán földrengés és szökőár okozta bizonytalanság, részben az Európai Központi Bank (EKB) várható kamatemelésének a hatására - derül ki a ZEW német gazdaságkutató intézet kedden publikált adataiból.

A hat hónapra előretekintő várakozásokat tükröző átfogó üzleti hangulatindex 14,1 pontra csökkent a februári 15,7 pontról, miközben elemzők arra számítottak, hogy a mutató semerre sem mozdul februárhoz képest. Az index ezzel továbbra is jócskán a 26,7 pontos történelmi határérték alatt van. Februárban még emelkedett a mutató a januári 15,4 pontról. 

A ZWE kommentárja szerint elsősorban arról van szó, hogy az EKB vezetőinek eddigi nyilatkozataiból az tűnik ki, az euróövezetben hamarosan kamatemelés lesz, mivel az infláció most már néhány hónapja az EKB tűréshatárának számító 2 százalék fölött van. Ugyanakkor a ZEW elnökének kommentárja szerint az Európai Unió legnagyobb gazdasága változatlanul jó formában van, mindamellett a Japánban bekövetkezett tragikus események megtörhetik a fejlődés lendületét, de azt is csak rövid távon. 

A ZEW (Zentrum für Europäische Wirtschaftsforschung) német gazdasági kutatóintézet felmérését közel háromszáz gazdasági elemző és intézményi befektető szakember megkérdezésével állította össze.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?