Exportrekordra készül Németország
A világ második legnagyobb exportőre, Németország az idén újabb exportrekord elé néz, de egyúttal komoly világkereskedelmi kockázatokra is fel kell készülnie.
Az idei évre a Bundesverband Großhandel, Außenhandel, Dienstleistungen (BGA) szövetségi kereskedelmi és szolgáltatóipari szövetség az export átlagon felüli mértékű, 9 százalékos növekedésére, összesen 1046 milliárd eurós exportra számít. A német import 2011-ben 903 milliárd euróra emelkedik, a külkereskedelmi többlet így 143 milliárd euró lehet.
Az exportérték növekedése csak részben tudható be az exportvolumen bővülésének, mivel a nemzetközi kereskedelmi árakban is jelentős mértékű növekedés következett be. Januárban az exportárak 5,4 százalékkal emelkedtek, az importárak pedig november óta kétszámjegyű növekedést mutatnak. A trend erősödő tendenciát jelez. "Kétségtelenül valóságos exportkonjunktúrát van szerencsénk átélni, amely azonban komoly kockázatoknak van kitéve és semmi sem garantálja tartós fennmaradását" - jelentette ki Anton Börner, a BGA elnöke szerdán Berlinben.
A kockázati tényezők között az amerikai gazdasági fellendülés bizonytalanságai, az euróövezeti adósságszolgálati válság, a nyersanyagár-robbanás, valamint az észak-afrikai politikai felfordulás mellett egyre nagyobb gondot okoznak a német exportőröknek a Kína gazdasági stabilitását övező kételyek is. "A kínai részvény- és ingatlanpiaci buborék tényleges állapotával kapcsolatos bizonytalanság az árrobbanással és a jólét egyenlőtlen eloszlásával együtt veszedelmes gyúelegyet alkot" - figyelmeztet a BGA elnöke. Amennyiben ebből szociális-társadalmi krízishelyzet kerekedne, az a feje tetejére állítana minden eddigi világkereskedelmi növekedési prognózist.
Kína nemrégiben ütötte ki Japánt a világ második nemzetgazdaságának kijáró helyezésből és egyúttal az Egyesült Államok mögött Németország második legnagyobb Európán kívüli külkereskedelmi partnerévé tört előre. A Kínától való egyoldalú függőség kialakulásának veszélyétől nem tart Anton Börner. Az idén a német export mintegy kilenc százalékát veszi fel Kína, szemben az EU 70 százalékával.
A líbiai helyzet nem csupán az energiaellátási bizonytalanságok miatt kelt aggodalmakat a német vállaltok körében, hanem a térségre gyakorolt destabilizáló hatás kockázata miatt is. Észak-Afrikába a német export négy százaléka irányult 2010-ben, és 14 százalékkal nőtt az előző évhez képest. Az export idei alakulása nyitott kérdés.
Anton Börner becslése szerint 2011-ben a világkereskedelem hét százalékos növekedésére lehet számítani. Németország világkereskedelmi részesedése pedig 9 százalékról 9,5 százalékra bővülhet, ami tiszteletre méltó teljesítmény annak tükrében, hogy egyre több világkereskedelmi versenytárs zárkózik fel technológiai színvonalban Németországhoz.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.