2011. március. 09. 18:10 Utolsó frissítés: 2011. március. 09. 18:17 Gazdaság

Esett a BUX, zuhant a Richter

Gyenge forgalom mellett másfél százalékos mínusszal zárta a napot a BÉT vezető részvényindexe, a BUX. A Richter árfolyama 3,5 százalékkal zuhant.

A befektetők szerdán elsősorban az olajár alakulását figyelték, kivárás, óvatosság jellemezte a tőkepiacokat. Nem tett jót a hangulatnak a portugál kötvényaukció sem, ahol jelentős hozamemelkedés mellett mentek el a papírok. Így, a főbb nyugat-európai tőzsdéken és a hazai parketten is a nap nagy részében leginkább az oldalazás volt a jellemző, amely késő délutánra – az amerikai piacok nyitását követően – határozott esésbe fordult.

A BUX végül 1,5 százalékos csökkenéssel  22 288,7 ponton zárt, a forgalom alacsony volt, alig haladta meg a 10,5 milliárd forintot.

Zuhant a Richter, a gyógyszerpapír 3,5 százalékkal lett olcsóbb keddhez képest, 36 500 forinton zárta a napot. Esett a Mol: a 23 250 forintos utolsó ár 1,9 százalékkal marad el a kedditől. A Magyar Telekom 567 forinton búcsúzott a szerdai kereskedéstől, amely 1 százalékos csökkenést jelent. Az OTP 5455 forinton állt a nap végén, 0,8 százalékkal az előző záróár alatt.

Európa főbb piacai 0,63-0,46 százalékos mínuszban jártak nem sokkal a kereskedés vége előtt.

Ecoline

zöldhasú
Hirdetés