Kétmilliárd forintos hiány a szekszárdi költségvetésben
A büdzséről szóló rendeletet a fideszes többségű közgyűlés 11 igen szavazattal, egy tartózkodás mellett fogadta el, ketten nemmel szavaztak.
Kétmilliárd forintos hiánnyal fogadta el idei költségvetését kedden a szekszárdi közgyűlés, a tolnai megyeszékhely önkormányzata másfél milliárd forint hitelfelvételt tervezett 2011-re. A 10 milliárd 294 millió forintos főösszegű költségvetés egyensúlyát félmilliárd forintos, 2010-es pénzmaradvány, egymilliárd forintos működési, valamint félmilliárd forintos fejlesztési hitel teremti meg. A büdzséről szóló rendeletet a fideszes többségű közgyűlés 11 igen szavazattal, egy tartózkodás mellett fogadta el, ketten nemmel szavaztak.
Horváth István (Fidesz-KDNP), a város polgármestere szerint "szigorú, takarékos költségvetést" fogadtak el, amely biztosítja a 2006-os, illetve a 2010-es önkormányzati választás előtt megfogalmazott, Szekszárd, a jövő városa és a Szekszárd fejlődik elnevezésű program megvalósulását. A polgármester jelezte: a hiányt mérsékelheti, hogy az év során mintegy 500 millió forint bevétel várható ingatlanértékesítésből.
Növelheti a bevételeket az a 285 millió forint, amellyel a Pécsi Egyházmegyei Hatóság tartozik a szekszárdi önkormányzatnak, az összeg azonban nem szerepel a költségvetésben. Az egyházmegye 2008-ban 300 millió forintért vásárolta meg a szekszárdi Garay téri általános iskola épületét, a vételárból akkor csak 15 millió forintot fizetett ki. Horváth István ezzel kapcsolatban a közgyűlésen azt mondta: a város tárgyal a Pécsi Egyházmegye élére ideiglenesen kinevezett Veres András apostoli kormányzóval a tartozás kiegyenlítéséről.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.