Esik a Mol, tartja magát az OTP
Az olajár visszaesésének köszönhetően a nemzetközi piacokon enyhe emelkedés indult kedden a délelőtti órákban. A pesti parketten estek az árfolyamok.
Emelkedéssel indult a nap Európa főbb piacain, s a délelőtt közepét jellemző enyhe visszaesés ellenére is fél 12-kor még 0,2-0,05 százalékos pluszban tartózkodtak a hétfői záráshoz képest a vezető tőzsdék benchmarkjai.
A BÉT-en ugyanakkor egyértelmű lefelé irányuló trend rajzolódott ki. Az index fél órával dél előtt 22 696 ponton, 1,1 százalékkal a megelőző napi záróár alatt tartózkodott, a forgalom ebben az időben épphogy meghaladta a 3,5 milliárd forintot.
A piacot a Mol húzta, az olajipari társaság részvénye ebben az időben már 23 600 forinton, 2,9 százalékkal hétfői zárás alatt járt. A Magyar Telekom 0,9 százalékos csökkenés után, 574 forinton állt. A Richter 37 755 forintos árfolyama 0,1 százalékos esést jelent. Mérsékelt, 0,2 százalékos pluszt mutatott az OTP, amelyre ebben az időben 5559 forinton volt üzlet.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.