2011. március. 04. 18:57 Utolsó frissítés: 2011. március. 04. 18:21 Gazdaság

Mérsékelten emelkedett a BÉT

Ellentmondásokkal terhelt nap végén fél százalékos plusszal zárta a pénteket a BÉT. A vezető részvények közül a Magyar Telekom esett.

Optimista nemzetközi hangulatban indult a kereskedés a pénteken, a főbb európai indexek és a BUX is emelkedett a nap elején. Jól kezdett az OTP is annak ellenére, hogy a bank eredménye némiképp elmaradt az elemzői várakozásoktól.

Délután az USA-ból is kedvezően értékelhető jelentések érkeztek: a munkaerőpiacról, illetve az ipari rendelésállományról. Az olajár alakulásával összefüggő aggodalmak felerősödése azonban elegendő volt a fordulathoz: a főbb amerikai piacok csökkenéssel kezdtek, s ez magával rántotta Európát is.

A BUX a zárás előtti néhány perc emelkedésének köszönhetően fél százalékkal a csütörtöki szint felett, 22 935,9 ponton búcsúzott a héttől.

A vezető részvények közül javított a Mol, az OTP és a Richter. Az olajipari részvény 24 300 forintos záróára 0,6 százalékos, a bankpapírra 5575 forinton létrejött utolsó üzlet 0,4 százalékos pluszt jelent. Nagyobbat korrigált a megelőző napok jelentős csökkenése után a Richter, amely a kereskedés végén 37 975 forinton járt, 1,5 százalékkal az egy nappal korábbi szint felett. A Magyar Telekom az elmúlt napok nyeresége után mérsékelten, 0,5 százalékkal esett.

Ecoline

zöldhasú
Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.