88 millió forint fogyasztói bírságot szedett be a PSZÁF tavaly
A PSZÁF célja, hogy "a fogyasztó ne érezze magát magára hagyva" a pénzügyi intézményekkel szemben.
Tavaly 88 millió forint bírságot szedett be a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) fogyasztóvédelmi ügyekben - közölte Siklósi Máté, a felügyelet ügyvezető igazgatója pénteken a Budapesten tartott sajtóbeszélgetésen. Balogh László, a PSZÁF alelnöke a fogyasztóvédelem fontosságát a szektor iránti bizalom szükségességével indokolta. Magyarázata szerint a bizalom hiánya hosszú távon a pénzügyi közvetítő rendszer stabilitása ellen hat.
A PSZÁF célja, hogy "a fogyasztó ne érezze magát magára hagyva" a pénzügyi intézményekkel szemben - hangsúlyozta a tőkepiaci felügyelet alelnöke. A felügyeletnél általános fogyasztóvédelmi ajánlás készül az érintettek bevonásával - mondta Balogh László. Hozzáfűzte: a dokumentum a jövő hónapban készül el. Ezt követően még az idén elkészítik a biztosítókra és a hitelintézetekre vonatkozó specifikus ajánlást is.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.