2011. február. 16. 10:51 MTI Utolsó frissítés: 2011. február. 16. 10:52 Gazdaság

Emelkedéssel nyitott Nyugat-Európa

A vezető indexek emelkedésével indult a kereskedés szerdán a meghatározó nyugat-európai tőzsdéken.

A FTSE-100, a londoni tőzsde vezető mutatója 0,19 százalékos, a frankfurti DAX index 0,07 százalékos, a CAC-40 párizsi mutató 0,43 százalékos erősödéssel nyitott.

zöldhasú
Hirdetés
Itthon Lőrincz Tamás 2025. január. 11. 07:00

A teljes 228 milliós szállásdíjat ki kellett fizetni Sulyok Tamás olimpiai látogatása után, bár az elnök nagyrészt itthon volt

Novák Katalinnak és kíséretének még 2023-ban az olimpia teljes idejére foglaltak szállást Párizs egyik legelegánsabb hoteljében, de a köztársasági elnök lemondása után Sulyok Tamás és delegációja mehetett a francia fővárosba. Az új államfő viszont mindössze három napot töltött ott, és miután a foglalást már nem lehetett módosítani, a korábban meghatározott 228 millió forintos összeget kellett kifizetni a szállásért – tudta meg a HVG. Sulyok Tamás Facebook-oldala szerint az olimpia helyett például a Balatonon, valamint Mánfán lehetett, utóbbi helyen feleségével lelkigyakorlaton vett részt és a „rohanó hétköznapoktól elszakadva elcsendesedtek”.