2011. február. 09. 19:27 MTI Utolsó frissítés: 2011. február. 09. 19:28 Gazdaság

Előrehozták a rendkívüli euróövezeti csúcsot

A korábban feltételezett március 13-i időpont helyett két nappal korábban, március 11-én rendezik meg Brüsszelben a 17 euróövezeti ország rendkívüli csúcstalálkozóját - tudatták hivatalosan Brüsszelben.

A bejelentés szerint a 17-ek csúcstalálkozóját az esti órákban tartják. A 27 uniós ország állam-, illetve kormányfőjének következő találkozóját március 24-25-én rendezik meg, az euróövezetiek csúcstalálkozója után tehát közel két hét felkészülési idő marad a szélesebb résztvevői körrel tartandó eszmecserére. A múlt pénteki EU-csúcson már megállapodtak abban, hogy az euróövezethez tartozó országok rendkívüli csúcstalálkozót tartanak márciusban, de a pontos dátumot akkor még nyitva hagyták.

A rendkívüli csúcs annak nyomán vált indokolttá, hogy Angela Merkel német kancellár és Nicolas Sarkozy francia köztársasági elnök javasolta: kössenek olyan megállapodást az eurózóna versenyképességének növelése érdekében, amely az eddigi elgondolásokon túlmegy, és a részt vevő országok gazdaságpolitikájának szorosabb összehangolását írja elő.

A Merkel-Sarkozy javaslat értelmében egységesíteni kellene a pénzügyi-, adó-, bér- és nyugdíjpolitika számos fontos elemét. Így maximálni kellene a nemzeti alkotmányokban az állam külföldi eladósodottságának még elfogadható mértékét, közös szabályt kellene alkotni a társasági adó kiszámítási módjára, el kellene törölni a bérek automatikus inflációkövető emelését, illetve egységes nyugdíjkorhatárt kellene meghatározni. Az elgondolásokat, annak egy vagy több pontját számos euróövezeti ország - így például Ausztria, Belgium, Luxemburg, Spanyolország - bírálta, de abba beleegyeztek, hogy az eurózóna versenyképességének előmozdítása érdekében megvitassák bizonyos gazdasági koordinációs intézkedések lehetőségét. A versenyképességi paktumra tett javaslat egyelőre csak az euróövezetre vonatkozik, de a németek és a franciák szerint idővel az övezeten kívüli EU-tagok is csatlakozhatnának.

A Merkel és Sarkozy által vázolt elképzelések jóval túlmennek azokon a tervezett pénzügyi jellegű intézkedéseken, amelyekről eddig szó volt az Európai Unió különböző intézményeiben az euróövezet stabilitásának megőrzését célzó megbeszélések során. A magyar EU-elnökség törekvései egyebek közt arra irányulnak, hogy növeljék az esetleg bajba kerülő eurózónabeli országok megmentésére szolgáló ideiglenes pénzügyi mentőkeretet, valamint hogy állandó stabilitási eszközrendszert hozzanak létre a csupán 2013-ig érvényes ideiglenes keret utáni időszakra.

A pénzügyi stabilitást szolgálja az úgynevezett európai szemeszter idei beindítása is. Ennek lényege, hogy a tagországok következő évi költségvetési tervének részletes kidolgozása előtt az EU véleményezi az egyes tagországi kormányok költségvetési szándékait, és a közösségi szempontokat szem előtt tartó javaslatokat tesz a költségvetés kialakításához.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.