Kapaszkodott a BUX
A csütörtöki esést követően a pénteki kereskedést masszív pluszban zárta a pesti börze vezető indexe.
A BUX bő fél százalékos erősödéssel (23 096 ponton) indított a hét utolsó kereskedési napján, majd egy nagyjából két órás iránykeresést követően masszív emelkedésbe kezdett, s meg sem állt 23 450 pontig. A benchmarkot komolyan a vártnál rosszabb amerikai munkaerőpiaci adat sem tudta kizökkenteni: bár a kétórás bejelentést követően kissé esett a mutató, a BUX így is 1,4 százalékos pluszban 23 263 ponton végzett.
A vezető papírok mindegyike felfelé vette az irányt. Az élen ezúttal a Mol haladt, amely 2,3 százalékkal 22 600 forintig drágult, de nem panaszkodhattak az OTP-tulajdonosok sem: a bankpapírral 5881 forinton született az utolsó kötés, ami 1,4 százalékos javulást jelent. Pluszban zárt a másik két blue chip is: a Richter 0,7 százalékkal 42 515 forintig kapaszkodott, míg a Magyar Telekom 0,4 százalékkal emelkedett, s így 546 forinton zárt.
A forgalom ezúttal meghaladta az elmúlt időszakban megszokottat. A 24,5 milliárd forint majd másfélszerese az idei 16,4 milliárdos átlagnak, de az elmúlt 12 hónap 21,2 milliárdjánál is jóval több.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.