Emelkedéssel nyithatnak a nyugat-európai tőzsdék
Kedden emelkedéssel nyithatnak a fontosabb nyugat-európai tőzsdék, követve az amerikai és az ázsiai tendenciát.
A piac hangulatát fontosabb makrogazdasági bejelentések híján elsősorban a vállalati eredmények fogják befolyásolni. A kereskedés kezdete előtt két órával piaci elemzők arra számítanak, hogy a londoni FTSE-100, a frankfurti DAX-30 és a párizsi CAC-40 egyaránt 0,4 százalékkal erősödik nyitáskor.
Hétfőn a nyugat-európai értéktőzsdék több-kevesebb nyereséggel végeztek, egész napi vegyes teljesítmény után. A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója 0,26 százalékos napi többlettel 1151,29 ponton végzett.
Az FTSE-100 0,81 százalékos plusszal 5943,85 ponton zárt. A DAX-30 0,08 százalékos javulással 7067,77 ponton végzett. A CAC-40 0,39 százalékkal 4033,21 pontra emelkedett.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.