2011. január. 19. 18:11 MTI Utolsó frissítés: 2011. január. 19. 17:57 Gazdaság

Kína és az USA 45 milliárd dollárnyi exportüzletről állapodott meg

A megállapodások részét képezi 200 Boeing repülőgép megvásárlása is, összesen 19 milliárd dollár értékben. - közölte szerdán az amerikai kormányzat egy neve elhallgatását kérő vezető beosztású hivatalnoka.

További üzletekhez juthat az informatikai vállalat Honeywell, a gépiparban tevékenykedő Caterpillar és a Toshiba leányvállalata, az energiaipari berendezéseket gyártó Westinghouse Electric is. Az előzetes becslések szerint 235 ezer új munkahely létrejöttéhez járulhatnak hozzá az üzletek.

Az újságíróknak nyilatkozó hivatalnok azt is elmondta: számos fontos területen történt előrelépés a két fél között, például a szellemi tulajdon, a helyi innováció  és a kormányzati beszerzések terén.  A kínai fél ígéretet tett arra, hogy a kormányzati technológiai beszerzéseknél nem éri negatív diszkrimináció a külföldi vállalatokat, ahogy az alapján sem, hogy hol jegyzi be a vállalat szellemi termékeit.

Kína decemberben jelentette be: a kormányzati szervek és az állami tulajdonú vállalatok számára kötelezővé teszi a jogtiszta alkalmazások használatát. Most azt az ígéretet teheti Peking, hogy kivizsgálja a programban elérteket és nyilvánosságra hozza annak eredményeit.

A hivatalos bejelentés amerikai idő szerint szerda délután lehet, amikor Hu Csin-tao és Barack Obama amerikai és kínai üzletemberekkel találkozik. Az eseményen részt vesznek többek között a General Electric, a Boeing, a Coca-Cola, a Dow Chemical és a Lenovo-csoport vezetői.

Hu Csin-tao négynapos hivatalos állami látogatáson vesz részt az Egyesült Államokban, amelynek utolsó két napját Chicagóban tölti majd.

zöldhasú
Hirdetés
Címkék
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.