FAO: csúcson az élelmiszerek ára
Robbanásszerűen nőtt az élelmiszerek ára 2002 és 2010 vége között. Az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) szerdán közzétett globális élelmiszerár-indexe 139 százalékkal 215,4 pontra emelkedett ebben az időszakban.
A folyamat 2010-ben felgyorsult, és csupán a tavalyi év második felében 29 százalékkal drágultak az élelmiszerek, a cukor és a gabona például rekord mértékben, 61 és 46 százalékkal. A tej és a hús viszont csak mérsékelten drágult.
A FAO elemzői felidézik, hogy a 90-es években majdhogynem rekord mélységben voltak az árak a globális termelés felfutása, sőt egyes esetekben a túltermelés miatt. Majd fordulat következett be a termelés visszaesése, a készletek apadása és nem utolsósorban a piaci spekuláció miatt. Az index huzamosabb ideje emelkedik, ami új fejlemény, mert korábban az áremelkedést általában visszalépés követte.
Mindamellett az árak még nincsenek azon a szinten, ami a 2008-ban megtapasztalt éhséglázadásokhoz hasonló folyamatokat indítana el, de a FAO elemzői óvatosságra intenek, és a termelés bővítését szorgalmazzák. Hasonló véleményen vannak a Világbank elemzői is, akik szerint "a világ képes eltartani magát, megvan hozzá minden feltétel", de az árak 2015-ig még nagy ingadozást fognak mutatni.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.