Erőtlen emelkedés a BÉT-en
Rendkívül alacsony forgalom mellett emelkedő árak jellemezték a hétfői kereskedést a BÉT-en. Európa főbb piacai is csendesen indították a hetet, az indexek a pénteki zárás környékén állapodtak meg a nap végére.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 0,4 százalékkal a pénteki zárás fölött, 22 356,1 ponton állt a nap végén. A forgalom mindössze 6,7 milliárd forint volt.
A vezető részvények a Richter kivételével emelkedtek, a hazai gyógyszergyártó 42 790 forintra, 0,5 százalékkal a pénteki utolsó ár alá gyengült.
A Mol 1,3 százalékot szedett magára, a nap végén 21 990 forinton járt. A Magyar Telekom 0,6 százalékos emelkedéssel 543 forintig kapaszkodott, az OTP 5374 forinton búcsúzott a naptól, amely 0,1 százalékos emelkedést jelent a múlt hét utolsó kötéséhez képest.
A vezető európai indexek közép-európai idő szerint nem sokkal 6 óra előtt enyhe mínuszban álltak: az FTSE 100 0,32, a páriszi CAC 40 0,24, a frankfurti DAX 0,02 százalékos csökkenést mutatott a pénteki záráshoz képest.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.