Két nap alatt 9 forinttal lett olcsóbb a svájci frank
Jelentősen erősödött a forint szerdán. A frank jelenleg közel kilenc forinttal olcsóbb, mint hétfőn.
Szerdán ott folytatta a forint, ahol kedden abbahagyta. A magyar fizetőeszköz tovább erősödött a vezető devizákhoz képest, az euró jegyzése például majd 1 százalékkal csúszott lejjebb. A közös európai pénzért a reggeli órákban még közel 278 forintot kértek, délután fél hat magasságában azonban 275,5 forinton jegyezték az eurót. Mindez azt jelenti, hogy az európai deviza két nap alatt öt forinttal lett olcsóbb, hiszen hétfőn még 280 fölött is született kötés.
Ennél is látványosabban ereszkedik a CHF/HUF árfolyam. A frank jegyzése hétfőn 225,5 környékén is megfordult, a szerdának azonban már 220 alatt vágott neki, délután fél hatra pedig 217-ig eset az árfolyam (napi mélypontját eddig 216,7-nél érte el). Olcsóbb lett ma a dollár is: a zöldhasúért reggel még bő 214 forintot kértek, most azonban 211 alatt jár a kurzus (az amerikai fizetőeszköz hat forinttal lett olcsóbb bő két nap alatt).
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.