Nem tett jót a hétvége a forintnak
Gyengült az euró és a forint is péntekről hétfőre; a forint árfolyama a héten várhatóan 275-278 forintos euró jegyzési tartományban alakulhat.
Az eurót 277,56 forinton jegyezték a vasárnap éjszakai 277,45 forint után. Pénteken az eurót 275,90-277,40 forint között jegyezték. Az euró folytatta a gyengülését a hétvége folyamán a főbb devizákkal szemben és a dollár ellenében négyhavi árfolyam mélypontot ért el 1,2860-as jegyzésen. Az év eleje óta, egy hét alatt az euró/dollár már 3,49 százalékkal gyengült. Az euró gyengülését a Kínától kapott támogatás állította, majd fordította meg. A kínai jegybank egyik illetékese közölte, hogy Kínának diverzifikálnia kell devizatartalékait, és a dollár kárára növelnie kell más devizák részarányát portfoliójában.
Az euró gyengülésének fő oka az, hogy a piac magas kockázati prémiumot áraz be Portugália ezen a héten esedékes 1,25 milliárd eurós kötvénykibocsátásának. Emellett a kínálat is magas, a héten összesen 24 milliárd eurós kötvénykibocsátás esedékes Európában. Az eurót hétfőn kora reggel, röviddel hét óra előtt 1,2903 dolláron jegyezték a bankközi kereskedelemben, szemben a vasárnap éjszakai 1,2879 dollárral. Péntek délután 1,3007 dolláron állt a jegyzés.
A zloty 3,8816-os euró jegyzésen stagnál, a cseh koronát 24,4970-en jegyzik a vasárnap éjszakai 24,5110-es euró árfolyam után. Az eurót 277,56 forinton jegyezték hétfőn reggel a vasárnap éjszakai 277,45 forint után, míg pénteken 275,90-277,40 forint között. A dollárt 214,27 forint a vasárnap éjszakai 214,85 forint és a péntek délutáni 212,68 forint után. A svájci frank jegyzése 223,04 forint a vasárnap esti 222,70 forinttal és a péntek délutáni 220,76 forinttal szemben. Száz japán jen jegyzése 258,99 forinton áll a vasárnapi 259,07 forint és a péntek délutáni 255,91 forint után.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.