Tömegével mondják fel a hiteleket?
A Magyar Nemzet információi szerint két bank összesen tízezer hitelszerződés egyidejű felmondását készítette elő a napokban, a végrehajtások előkészületeivel így akkor végezhetnek, amikor lejár a kilakoltatási moratórium.
A napilap „piaci körökből származó értesülésekre” hivatkozva azt írta: a két pénzintézet a Raiffeisen és az Erste lehet. Mindkét pénzintézet külföldi tulajdonban van és jelentős hazai ügyfélkörrel rendelkezik. A Magyar Nemzetnek arról nincs információja, hogy ezen szerződések között milyen arányban vannak lakáshitelek.
Barabás Gyula, a Széchenyi Hitelintézet elnöke a lapnak azt mondta, még nem volt példa arra, hogy ezres nagyságrendben mondtak volna fel lakáshiteleket a bankok. Véleménye szerint ebben az esetben főleg áruhitelekről lehet szó, ezeket a pénzintézetek már korábban is nagyobb csomagokban adták tovább követeléskezelő cégeknek - tette hozzá.
A szakértő arról is beszélt a Magyar Nemzetnek, hogy az adósok készülnek a kilakoltatási moratórium végére: egyre többen jelentkeznek ki a munkahelyükről, hogy feketén dolgozzanak tovább, amivel így a bankok nem tudják levonni a törlesztést a fizetésükből, miután az árverezés után is milliós tartozásuk maradt.
Barabás Gyula közölte, a bankoknak egyébként nem is kell megvárniuk, hogy április közepén lejárjon a végrehajtási és a kilakoltatási moratórium, mert ez a tilalom a bírósági végrehajtásokra nem vonatkozik - olvasható a cikkben.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.