2010. december. 22. 17:25 Utolsó frissítés: 2010. december. 22. 17:18 Gazdaság

Mol gázzal emelkedett Budapest

Bő három százalékkal erősödött a Mol szerdán a Budapesti Értéktőzsdén.

Viszonylag alacsony forgalom mellett masszív erősödéssel zárta szerdát a Budapesti Értéktőzsde vezető indexe. A BUX már nyitáskor is a zöld tartományban tartózkodott, a kereskedés első és utolsó fél órájában pedig dinamikusan emelkedett, így 1,8 százalékos pluszban, 21 528 ponton végzett.

A vezető papírok közül a legjobban a Mol teljesített: az olajipari cég részvényei 3,3 százalékkal 20 400 forintig drágultak. Nem panaszkodhatnak azonban az OTP tulajdonosok sem, hiszen a bankpapír 2 százalékkal erősödve 5268 forintig menetelt, s emelkedett a Richter jegyzése is: a 42 395-ös záróár 0,9 százalékkal magasabb a keddinél. Az egyetlen blue chip, amely a piros tartományban zárt, a Magyar Telekom volt: a távközlési vállalat részvényeivel 517 forinton született az utolsó kötés, 0,2 százalékkal alacsonyabban, mint tegnap.

A forgalom mindössze 10,7 milliárd forint volt, alig fele az idei átlagnak. Az OTP volt a legkeresettebb papír (4,5 milliárd forint), ezúttal nem sokkal maradt azonban le a Mol, amit 3,8 milliárd értékben adtak-vettek.

Ecoline

zöldhasú
Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.