Csökkent a BUX nyitáskor
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 13,08 pontos csökkenéssel, 21 202,70 ponton nyitott pénteken. A legutóbbi, csütörtöki záró értékéhez képest 0,06 százalékkal gyengült.
A Budapesti Értéktőzsdén - a nyitást megelőzően nyilatkozó elemzők szerint - alacsony forgalomban alig mozduló árfolyamok, eseménytelen kereskedés várható pénteken. A Concorde Értékpapír Zrt. elemzője, Balásy Zsolt elmondta, hogy a nemzetközi piacokhoz hasonlóan eseménytelen kereskedésre lehet számítani. Néhány, eddig „hányatott sorsú” kis papírban lehetnek aktívak a spekulánsok, „más úgysem kereskedik már idén” – vélekedik az elemző.
Nagy Bertalan az Equilor Befektetési Zrt. vezető befektetési tanácsadója felhívta a figyelmet arra, hogy a Moody's éppen most minősítette le Írországot, ami miatt a nemzetközi piacokon eladói nyomás alakulhat ki. Ilyen esetben ugyanis a befektetési alapoknak záros határidőn belül értékesíteniük kell az adott ország értékpapírjait.
Az Equilor vezető befektetési tanácsadója pénteken a magyar piacon stagnálást vár. Az FHB-ról elmondta, hogy addig, ameddig az Európai Unió vizsgálata tart az állami támogatásról, addig az „feszültséget” jelenthet a papír árfolyamában a bizonytalanság miatt. A CIB elemzői arra hívják fel a figyelmet, hogy pénteken nem várható jelentős piacmozgató adat közzététele sem Amerikában, sem Európában.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 67,93 pontos, 0,32 százalékos csökkenéssel, 21.215,78 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 7,1 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen alakult, a Molnak és az OTP-nek csökkent az árfolyama, míg a Magyar Telekom és a Richter nyereséggel zárt.
A Mol árfolyama 255 forinttal, 1,30 százalékkal 19.300 forintra csökkent, 2 milliárd forintos forgalomban. Az OTP 38 forinttal, 0,72 százalékkal 5.250 forintra gyengült, forgalma 3,2 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 8 forinttal, 1,56 százalékkal 521 forintra erősödött, forgalma 584,8 millió forint volt. A Richter papírok árfolyama 220 forinttal, 0,52 százalékkal 42.820 forintra nőtt, a részvények forgalma 604,7 millió forintot ért el.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.