2010. december. 03. 19:03 MTI Utolsó frissítés: 2010. december. 03. 19:05 Gazdaság

A leggazdagabb svájciaknak több a vagyona a GDP-nél

Az idén már ismét gyarapodott Svájcban a leggazdagabbak vagyona, miután a tavalyi válságos évben érzékeny veszteségeket kellett elszenvedniük. Az alpesi ország leggazdagabb lakója immáron az egymást követő kilencedik évben a svéd Ingvar Kamprad, az Ikea alapítója.

A svájci Bilanz gazdasági magazin pénteki beszámolója szerint a 300 leggazdagabb svájci vagyona 21 milliárd frankkal, azaz 16 milliárd euróval gyarapodott az idén, miután tavaly és tavalyelőtt összességében 80 milliárd frankkal lettek szegényebbek. Vagyonuk most becslések szerint 470 milliárd frankra tehető, miközben az egész ország megtermelt hazai összterméke 300 milliárd frank körüli.

Az első helyen álló svéd bútorgyáros vagyona 3 milliárd frankkal 38-39 milliárdra duzzadt az idén, a második helyen a Roche gyógyszergyár tulajdonosai - Hoffmann és Oeri család - állnak annak ellenére, hogy a vállalat részvényeinek gyengülése miatt vagyonuk 2 milliárd frankkal 13-14 milliárdra olvadt. Az idei felemelkedők között van a harmadik helyen álló, a C and A divatláncot alapító Brenninkmeijer família 12-13 milliárd frankra tehető vagyonával. Az első tízben található az orosz oligarcha, Viktor Vekszelberg, aki egyebek mellett az orosz kőolaj- és alumíniumiparban szerzett érdekeltségei révén gazdagodott meg. 

A Bilanz 1989 óta készít listát a svájci szupergazdagokról, akkor a 100 leggazdagabbnak 66 milliárd frank volt a vagyona. 

zöldhasú
Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 10. 13:00

Fidesz–Mi Hazánk-meccs lett a tolnai időköziből – riport a körzetből, ahol a Tisza nem indított jelöltet

A Mi Hazánk futhat be második helyre a Fidesz jelöltje mögött az időközi választáson Tolna megyében, amelyet Potápi Árpád halála miatt tartanak a hétvégén. A baráti polgármesterektől állítólag 60 százalékos Fidesz-győzelmet várnak el, a dombóvári Tisza-szimpatizánsok pedig rájöttek, hogyan lehet annak ellenére izgalmas a vasárnapi választás, hogy a Tisza nem indított jelöltet. Riport Tolnából.