Erősödnek a tőzsdék Nyugat-Európában
Változatlanul felfelé ívelő pályán voltak a főbb európai tőzsdeindexek a kereskedés első órájában. A befektetők bizakodóbbá váltak az ír adósságválság megoldását illetően, miután az Európai Unió pénzügyminiszterei megállapodtak Írország támogatásában a Nemzetközi Valutalap, valamint Svédország és Nagy-Britannia bevonásával.
A legnagyobb mértékben a bankok részvényeinek az árfolyama emelkedett. A vezető európai részvények FTSEurofirst 300-as indexe 0,6 százalékkal 1109,23 pontra emelkedett. Az FTSE-100 0,60 százalékos, a DAX-30 0,72 százalékos, a CAC-40 0,76 százalékos emelkedésben volt. Reggel a három mutató 0,68-0,73 százalékos erősödéssel kezdte a napot.
Pénteken vegyesen zártak a nyugat-európai értéktőzsdék: a legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója 0,06 százalékos napi csökkenéssel 1101,50 ponton zárt. Az FTSE-100 0,62 százalékos csökkenéssel 5732,83 ponton végzett. A DAX-30 0,17 százalékkal 6843,55 pontra emelkedett. A CAC-40 ponttal, 0,20 százalékkal 3860,16 pontra esett.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.