2010. november. 22. 10:17 Utolsó frissítés: 2010. november. 22. 10:24 Gazdaság

Kétszáz forint alatt is megfordult hétfő reggel a frankárfolyam

Bő két hét után újra láttunk 200 forint alatti frankárfolyamot hétfő reggel.

Az alpesi deviza árfolyama november 22-én délelőtt 10 órakor 200,6 forint volt a bankközi devizapiacon; 200 alatt utoljára november 4-én járt a kurzus. Egy euró ez idő tájt 272,6 forintba került; a közös európai pénz utoljára november 5-én volt olcsóbb 273 forintnál. A dollárra 10 órakor 198,3 forinton születtek kötések, a zöldhasú kurzusa ennél alacsonyabb szinten legutóbb november 10-én járt.

Mit mond a szakember?

Valamivel pénteki záróértéke alatt, 274 körül indult a forint euróhoz mért kereskedése, majd érintette az árfolyam a 273-as értéket is, ami optimista piaci hangulatot tükröz, de még ez a hét is az ír történések alakulása függvényében lehet borús vagy éppen derűs – ad rövid helyzetképet a Commerzbank szokásos „Tízórai” hírlevelében Karsai Péter. Egyelőre minden úgy tűnik, hogy a tárgyalás célegyenesben van, lesz tehát görög után ír csomag is, már csak az összeg nagyságát és a feltételeket várja a piac. A jó hangulat a forinton és a zloty-n mutatkozik meg, a korona szinte betonba van öntve, az euróval szemben legalábbis. Belföldi statisztika csak a hét vége felé várható, a hétfőn kezdődő parlamenti vita a 2011-es költségvetésről nem valószínű, hogy számottevő hatással lenne a forintra – írja a szakember, aki a svájci frank kapcsán megjegyzi: „ahhoz, hogy a november eleji 196-os szinteket is elérje a kurzus, még tovább kell fokozódnia a kockázatvállalási hajlandóságnak”.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Tiszóczi Roland 2024. december. 03. 20:00

„Kib*szott okos vagyok!” – így döntötték be Jeffrey Skilling könyvelési trükkjei a világ egyik legnagyobb cégbirodalmát

Az 1985-ben alakult Enron tizenöt év alatt Amerika ötödik legnagyobb vállalatává nőtt százmilliárd dollár feletti forgalommal, a „nyereségességének pedig nincsenek határai, csak ha te állítod fel azokat” – vélték a vezetők. A hihetetlen eredmények kulcsfigurája Jeffrey Skilling – a vállalat egykori tanácsadójából lett vezérigazgató –, aki kreatív pénzügyi ötleteivel a világ egyik legnagyobb vállalati sikerét, majd végül csődjét hozta össze. Nagy csalások című sorozatunk legújabb cikke.