Gyorsult az ármelkedés üteme Lengyelországban
A szeptemberihez képest 0,3 százalékponttal, 2,8 százalékra emelkedett októberben az éves szintű infláció Lengyelországban.
A statisztikai hivatal hétfő délután közzétett jelentése nem lepte meg az elemzőket: a Bloomberg által megkérdezett 15 szakember prognózisainak mediánja megegyezik a tényadattal. Az élelmiszerek 4,5 százalékkal, az üzemenyagok átlagosan 9,5 százalékkal kerültek többe októberben, mint egy évvel korábban.
Az infláció ütemének gyorsulása és a lengyel gazdaság kilátásainak javulása Marek Belka jegybankelnök szerint indokolttá teheti az alapkamat emelését. Az irányadó rátát október 27-i ülésükön még a rekord alacsony, 3,5 százalékos szinten hagyták a döntéshozók, ám – csakúgy, mint az előző két hónapban – megint akadtak, akik a szigorítás mellett szavaztak. Augusztusban a tartás 6:4 arányban nyert, Belka – a jegybanki jegyzőkönyv szerint – 50 bázispontos szigorításra voksolt.
A lengyel gazdaság a jegybank legfrissebb, október 29-én közzétett prognózisa szerint jövőre 4,3 százalékkal, 2012-ben pedig 4,2 százalékkal bővülhet.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.