2010. november. 09. 08:33 MTI Utolsó frissítés: 2010. november. 09. 08:29 Gazdaság

Németországban nem gyorsul az infláció

Átlagosan 1,3 százalékkal voltak magasabbak a fogyasztói árak Németországban októberben, mint tavaly októberben a hazai szabvány szerint számolva.

Az eredmény azonos az október végén megjelent előzetes statisztikával. Ennél nagyobb, 1,4 százalékos tizenkét havi infláció utoljára 2008 novemberben volt.

Szeptemberben is 1,3 százalékos, augusztusban 1,0 százalékos, júliusban 1,2 százalékos volt a tizenkét havi infláció Németországban. Az idén jobbára emelkedő irányzat ellenére még mindig messze elmarad attól a "legföljebb 2 százalékos" értéktől, amelyet az Európai Központi Bank egészségesnek tart az árstabilitás szempontjából.

Októberben a fogyasztói árak átlagosan 0,1 százalékkal emelkedtek szeptemberhez képest - ez is azonos az előzetes becsléssel -, miután szeptemberben éppen 0,1 százalékkal csökkentek augusztushoz képest.

Az EU-szabvány szerint számolt tizenkét havi infláció is 1,3 százalékos volt októberben, csakúgy, mint szeptemberben.

Tavaly a gazdasági válság miatt az évi átlagos infláció 0,4 százalékos volt Németországban, a legalacsonyabb az 1990-es újraegyesítés óta. Az előző két évben az Európai Központi Bank árstabilitási célját - a legföljebb 2 százalékot - mind jobban meghaladta a pénz romlása: 2007-ben 2,3 százalékos, 2008-ban 2,6 százalékos volt az évi átlagos infláció, reálbércsökkenést okozva.

zöldhasú
Hirdetés
Itthon hvg.hu 2025. január. 09. 14:00

Szabó Andrea szociológus a Fülkében: Magyar Péter nem érte el a Fidesz magszavazóit, stabil a tábor

Videóra vált podcatsunk, a Fülke. A hangban követne bennünket, az a megszokott streamingfelületeken továbbra is megtalál minket, de most már a YouTube-on videóban is kint lesznek adásaink. Az új évad első részében Szabó Andrea szociológust kérdezte a Rogánt ért amerikai szankciókról, a Fidesz fiatalokat célzó stratégiájáról és többek között Magyar Péter dilemmáiról Kacskovics Mihály Béla.