2010. november. 04. 07:05 MTI/Népszava Utolsó frissítés: 2010. november. 04. 05:50 Gazdaság

4 százalékos lakossági gázáremelést indokolna a különadó

A Népszava szerint gáz- és áramáremelést hoz a különadó, ami ellen egyébként több energetikai társaság is peres úton lépne fel.

Szakértői számítások szerint megközelítőleg négyszázalékos lakossági földgáz- és közel egy százalékos áramár emelésre lenne szükség amiatt, hogy a kabinet különadóval sújtotta az energetikai cégeket - írja a Népszava a csütörtöki számban.

Több energetikai társaság vizsgálja annak a lehetőségét, hogy peres úton lépjen fel az új közteher ellen, egyebek mellett azért, mert azt a kormányzat jogsértő módon visszamenőleges hatállyal rótta ki. A különadó miatt szükséges áremeléshez hozzáadódik az energiaárak júliusi befagyasztása miatt eddig keletkezett hozzávetőleg 15 százalék körüli gázáremelési nyomás - olvasható a lapban. Így mindent egybevetve már csaknem 20 százalékkal kellene emelni a háztartásoknak eladott gáz árát januárban
ahhoz, hogy ne halmozódjon fel további több tízmilliárd forint vesztesége a gáztársaságoknak. A lap emlékeztet arra, hogy korábban a már felhalmozott 60 milliárd forint adósságot a fogyasztó fizeti meg a végfelhasználói árban.

A kormány a hatóságilag szabályozott szektorra is kiveti a többletadót. A kabinet megakadályozza az áremelést, és ezzel – miután növekednek az importárak és gyengélkedik a forint – veszteséget okoz a gázcégeknek, s ezzel párhuzamosan szorítja az adóprést is. Az áramtarifákat – ugyancsak az extra adó miatt – megközelítőleg egy százalékkal kellene növelni. A távfűtési szektorban pedig minden tízszázalékos gázárnövekedés általában öt százalék körüli távhődíjemelést tesz szükségessé. Az energiaszektor gondjait tovább tetézheti az, hogy a lakosság fizetőképességének csökkenése miatt az áramszektorban tízmilliárd forint körülire, a gázágazatban pedig mintegy 30 milliárd forintra duzzadt a szolgáltatók kintlévősége.

A Népszava úgy tudja, hogy továbbra is akadoznak azok a tárgyalások, amelyeket a Fidesz-kormány még nyáron kezdeményezett az energetikai vállalatokkal az új árképzési rendszer kialakításáról. A hónap közepére elkészülhet egy új ármegállapítási mechanizmust szabályozó törvénytervezet. A kabinet először augusztus végére, majd szeptember utolsó napjaira, legutóbb pedig október végére ígérte a megegyezés megkötését az ágazat képviselőivel.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?